2016. október 26., szerda

Takács Attila doktori (PhD) védése

A tegnapi napon Takács Attila tanítványom sikeresen megvédte doktori (PhD) értekezését, amelyhez ezúton is gratulálok!
 
 
 
Az alábbiakban a nyilvános vita vége felé elmondott méltató hozzászólásom szerkesztett, bővített szövegét teszem közzé:
Kedves Egybegyűltek!
A 20. század második felére kialakult szemlélet szerint a herbáriumi gyűjtés idejétmúlt dolog, hiszen a növényfajok előfordulásai éppen olyan jól dokumentálhatók növényfényképek segítségével. A mai nap viszont fényesen igazolja, hogy a herbáriumok milyen jelentős információs aranybányák, hiszen a fényképekből – ellentétben a herbáriumban megőrzött növényekkel – nem lehet például DNS-t kivonni, epidermisz-nyuzatot készíteni, a felszínükre tapadt kovaalgákat vagy nehézfémtartalmukat, sztómasűrűségüket stb. tanulmányozni és a többi….

Sokat gondolkodom a ″modern″ botanikusok mentalitásán, akik nem gyűjtenek. A Növénytár herbáriumában alig van az utolsó 3-4 évtizedben szedett anyag. …  alig van hét, mikor 2-3 ifjú füvész ne motoszkálna herbáriumban, de kérdésemre, hogy miért nem gyűjtenek, bizonytalan vállvonogatás és néhány átlátszó kifogás a válasz. Pedig napjainkban, mikor a mohó, pénzéhes civilizáció baromi gépeivel és kultúrátlan Amerika-utánzásával pusztítja, dúlja országunkat, mikor napról-napra tűnnek el élővilágunkkal együtt szép tájaink, különösen fontos lenne természeti értékeink gyűjtése legalább herbáriumba …

A modern botanikusnak ″nincs ideje″ - és szíve-lelke sem a herbáriumkészítés munkaigényességéhez, sem ahhoz, hogy elgyönyörködjék a szépen ″préselt″ fölragasztott és cédulázott lap esztétikájában, a régi mesterek kezevonásában, céduláik stílusában és a lapra ragasztott revíziócédulákról tükröződő szakmai fejlődésben, saját lapjain pedig a kirándulás, a fölfedezés és gyűjtés szívet melengető emlékében.” – írta az idén elhunyt Felföldy Lajos, az egyik legsokoldalúbb és legeredetibb Soó-tanítvány (Felföldy 2000: 81.).

A mai nap fényesen igazolja, hogy igaza volt Lajos bácsinak: „A növénygyűjtést tehát a kis-és nagyokosok, a jóra való restek és kényelmeskedők ál-természetvédelme és suttogó propagandája ellenére érdemes folytatni.

Ha jól számolom kilenc évvel ezelőtt történt, hogy egy elsőéves BSc-hallgató sétált be hozzám, azzal, hogy ő a növények, a botanika iránt érdeklődik és e téren keres szakdolgozati témát (éppen csak azt nem mondtam Neki, mint hajdanán Soó Rezső az ifjú Jakucs Pálnak: – Gólya! Lovasszobrot nem akar a főépület elé?). Takács Attila nem csak magas termetével, szőke copfjával, fekete bölcsészkabátjával és tarisznyájával tűnt ki a tömegből, hanem érdeklődésével, ismereteivel is. Azon kivételesek közé tartozik, akik szinte kész növényismerettel érkeztek az egyetemre. Herbáriumi célra középiskolás korában, 2005. május 2-án szedte legelső növényeit, önállóan készített élőhelytérképet a Taktaközben és sorolhatnám.

Hamar bekapcsolódott a tanszéki munkába és kutatásokba. Tevékenységének sokrétűségét nem adja vissza teljességében a ma bemutatott doktori disszertációja, mert az szükségszerűen a tudománymetriai szempontokra koncentrál. Éppen ezért had emeljek én ki néhány egyéb szempontot.

Attila tevékenységének köszönhetően új lendületet kapott Tanszékünkön a herbáriumi gyűjtés: ő az a kutató, aki nemcsak learatja mások gyűjtésének elemzésével a babérokat, hanem új herbáriumi babérbokrokat is ültetget – mégpedig ezrével. 2015-ig 22 országból több mint 3000 herbáriumi példányt gyűjtött, mintegy 2000 lappal gazdagította a gyűjteményünket, de cserepéldányokat juttatott budapesti, berlini, prágai, helsinki, bécsi, pozsonyi, kassai, madridi és keszthelyi herbáriumoknak is. Nem csak a saját maga által gyűjtött lapok, hanem sokunk példányait preparálta, cédulázta és osztotta be. Részt vett a teljes debreceni, egri és ELTE füvészkerti, és a keszthelyi herbáriumi anyag digitalizálásában, adatbevitelében és hozzáférhetővé tételében.

A ma bemutatott eredményeken túl aktívan közreműködött számos hazai és külföldi terepi munkában, eljutottunk együtt például Portugáliába, Spanyolországba, Itáliába, Szicíliába, Lampedusára, Albániába, Törökországba. Részt vett hazai nyár-ültetvények, itthoni és külhoni temetők orchideaflórájának vizsgálatában, ritka és veszélyeztetett fajok talaj- és dns-mintáinak gyűjtésében, bekapcsolódott a rendszertan gyakorlatok és terepgyakorlatok vezetésébe, a Kitaibelia folyóirat szerkesztésébe. Utóbbi terheit mára szinte teljesen levette a vállamról.

Végezetül: meggyőződésem, hogy ez a védés jelentős esemény a debreceni botanikai hagyományok újjáéledése és a magyarországi Scientia amabilis szempontjából.

Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy elérkezett a mai nap!

Lassan kezdhetik alapozni azt a lovasszobrot!

-------------------------------


A védést követően Attila köszöntéseképpen, egy meglepetés-vetítést tartottunk, amely során az elmúlt évek közös élményeit elevenítettük fel. (Ezúton is köszönöm Nagy Timea, Sonkoly Judit, E. Vojtkó Anna, Löki Viktor, Ljubka Tibor, Bódis Judit és Donkó Bettina fényképeit!)

A következőkben ebből a vetítésből adok kis ízelítőt:


Első éves növénybiológus-hallgatóként (E. Vojtkó Anna felvétele)
Útban a látonyás időszakos tavacska felé a Donana Nemzeti Parkban
Siker! Görbült magvú, tetramer virágú látonyák tömegei között El Rocio-nál (Sonkoly Judit felvétele)
 
Persze a hasonló látonyázás kissé megviseli a cipőt (Mizsei Edvárd felvétele)
 
Sarkantyús sallangvirág-fényképezés Szerbiában
 
A nap nem ér véget este: készül a herbárium Gyergyóban (Bódis Judit felvétele)
 
Fontos a gondos és alapos préselés (E. Vojtkó Anna felvétele)
 
Bajuszvirág fényképezése (Törökország, Nagy Timea felvétele)
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése