2016. március 29., kedd

A dán kanálfű előfordulása tiszántúli útpadkán

Ma Löki Viktorral tettünk egy kisebb körutat a Partiumban, elsősorban temetők botanikai értékeit keresve. Hazafelé menet immár Bihar megye hazai oldalán egy forgalmas főút szegélyén egy pozsgás (só-toleráns), egyszerű levelű; apró, fehér virágú keresztesre lettünk figyelmesek. Első pillantásra úgy tűnt, hogy a faj nem ismert hazánk területéről, legalábbis az Új Magyar Füvészkönyvben nem szerepel. A növény láttán az az érzésem volt, hogy a Cochlearia nemzetség környékén kell keresgélnünk… Hazaérve a világhálón rövid keresés után kiderült, hogy a tengerparti eredetű, de Nyugat-Európában útszegélyeken terjedőben levő dán kanálfű (Cochlearia danica) első hazai (és délkelet-közép-európai) állományára bukkantunk…
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy érdemes az alábbi képeken bemutatott növény esetleges további hazai előfordulásaira figyelni, amelyekről – társszerzőség reményében – örömmel veszünk értesítést.
 
A növény a kaszált, sózott útpadkán tömegesen fordult elő

 Nincs hozzá hasonló a magyar flórában...
Update: Időközben Mesterházy Attila is jelezte, hogy megtalálta Győr környékén...

Ismeretterjesztő cikk az Interpress Magazinban

Az utak jelentős hatással vannak az élő és élettelen környezetre egyaránt. Nemcsak a táj arculatát változtatják meg, de számos, többnyire negatív hatást gyakorolnak az élővilágra is (állatok elgázolása, élőhelyek feldarabolódása, invázív fajok terjedése). Arról kevesebb szó esik, hogy az utak szegélyei és bevágásai bizonyos esetekben élőhelyet is jelentenek. E témáról jelent meg Fekete Rékával és Nagy Timeával közösen írt, 'Az utak és az élővilág' című ismeretterjesztő cikkünk az Interpress Magazin  2016. áprilisi számában.

2016. március 27., vasárnap

Ciprusi túra

Tanítványaim (Löki Viktor doktorandusz, Fekete Réka és Süveges Kristóf biológus MSc-hallgatók) önállóan tettek 10 napos kutatóutat Cipruson, ahol útszegélyek és útbevágások, valamint temetők orchideáit vizsgálták, valamint mediterrán időszakos tócsákban kerestek látonyákat (Elatine). Útszegélyeken 28 orchideafaj több mint ezer példányát regisztrálták, a 60 megvizsgált temetőben összesen 10 kosborfélét találtak. Két herbáriumban azonosított ponton látonyára is rábukkantak! Gratulálok!
A túra sikerességéről tanúskodnak Löki Viktor alábbi felvételei.

Kristóf és Réka munkában
 
Himantoglossum robertianum
 
Ophrys kotschyi, O. cinerophila és Neotinea maculata
 
Orchis punctulata
 
Orchis troodii
 
Epipactis veratrifolia
 
Tipikus mediterrán látonya-élőhely: mészkőszikla mélyedésében időszakosan kialakuló tócsa (litotelma)
 

2016. március 25., péntek

Még mindig érdemes figyelni a kakasmandikót és a veronikákat...

Ezúton is szeretném megköszönni a múltkori felhívásomra érkezett visszajelzéseket. Keszei Balázs (Kőszeg) egy általam korábban ismeretlen Vas megyei kakasmandikó előfordulásra hívta fel a figyelmemet, amelyet ma felkerestem. A kis területen előforduló állomány példányai gyönyörűek, az Erdélyben előforduló halvány színváltozatra (lus. niveum) emlékeztetnek (vagy inkább azonosak vele). Ahogy azt Keszei Balázs jelezte az állományban bőségesen megtalálható volt az Uromyces erythronii nevű specialista rozsdagomba is.
 
 
 
Megnéztem 20 Vas és Veszprém megyei temetőt is (a Veronica hederifolia-alakkör 1 vagy 2 faja mindegyikben előfordult), volt pár érdekes növényelőfordulás, de legnagyobb hatással édesapám szülőfaluja temetőjének óriási tölgyei voltak rám. Ebben a szántóföldek, akácosok és meliorált rétek által uralt kultúrtájban másutt nem is láttam tölgyet...
 
 
 




Veszprémi járdaszigetek - avagy "Az élet él és élni akar..."

Tavaly augusztusban volt szerencsénk rácsodálkozni egy Veszprém városán belüli útszakasz szegélyén a vetővirág tömeges előfordulására. Most is kimentünk megnézni a leveleit és azok mellett a szintén védett selymes boglárka (Ranunculus illyricus) ezüstös tőleveleinek tömegére bukkantunk...
 
 

2016. március 24., csütörtök

2016. március 23., szerda

Applied Botany - alkalmazott növénytan

Az idei csapadékos és enyhe télutónak - kora tavasznak köszönhetően sok egyéves, rövid életű (efemer) növényfaj - köztük a közönséges tyúkhúr (Stellaria media agg.) nagy mennyiségben található országszerte. Utóbbit minden baromfi és díszmadár, valamint a házinyúl is szívesen fogyasztja, gondoltam megpróbálom salátának.... Hangának és Mandulának is ízlik! Mindenkinek jó szívvel ajánlom!!!
 


2016. március 22., kedd

Növényi névnapok: március 22. Csilla

A név eredete: A Csilla magyar eredetű női név, Vörösmarty Mihály alkotta a csillag szóból. Ugyanakkor a csilla növénynév is, a Scilla növénynemzetség magyar nevének, a csillagvirágnak rövid válozata. A csillagvirágok vagy régiesen „tsillá”-k nevüket minden bizonnyal csillag alakú dekoratív virágaikról kapták.
 
 
A csilla vagy csillagvirág nemzetség fajai a jácintfélék rokonságába tartozó növények. Valamennyien lágyszárú, hagymás növények, virágaik fürtös virágzatban fejlődnek. Néhány évtizeddel ezelőtt még úgy tudtuk, hogy hazánkban egyetlen ősszel és egy kora tavasszal nyíló fajuk él. Az üde erdőkben  március-áprilisban nyíló „tavaszi csillagvirág”-okat egészen a közelmúltig nem különböztették meg egymástól, hanem valamennyit azonos faj különböző változatainak tekintették és kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia) névvel illették. (Bár nemritkán előfordulnak többlevelű példányaik is.) Az utóbbi időben azonban kiderült, hogy a Nyugat-Európában elterjedt tavasszal virító kétlevelű csillagvirág hazánkban nem fordul elő, hanem több, közeli rokon faj helyettesíti nálunk. Ezek egymástól való megkülönböztetése nem könnyű feladat, de egyszerű megjegyezni, hogy minden faj védelmet élvez. Kertekben leggyakrabban a valamivel nagyobb termetű, bókoló virágú szibériai csillagvirágot (Scilla sibirica) ültetik, mely nálunk nem honos. Hazánkban legelterjedtebb faj a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), mely a főként a Dunántúlon él, de előfordul a Börzsönyben és a debreceni Nagyerdőben is. Tőkocsánya vörösbarna, levele sötétzöld, a kékes színű lepellevelek tövén élesen elkülönülő fehér foltok figyelhetők meg. Szurdokerdőkben, bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben és ártéri ligeterdőkben él.
Hazánkban csak a Zempléni-hegység és az Észak-Alföld gyertyánosaiban, ligeterdeiben fordul elő az erdélyi csillagvirág (Scilla kladnii). A tőkocsány és a levél világoszöld. Rendszerint kisebb termetű növényke, mint a ligeti csillagvirág, virágai halványabbak és kisebb számban fejlődnek.
A nyugati csillagvirág (Scilla drunensis) Magyarországon különös elterjedésű növény, a Dél-Dunántúl, az Északi-Középhegység és a Tiszántúl néhány pontján található. A Bükk-hegységben elég gyakorinak számít, de szép maradvány állományai élnek két utolsó sziki tölgyesünkben, Ohaton és Újszentmargitán is. Magkezdeményeinek számában., hajtáscsúcsának és toktermésének színében különbözik a nadapi csillagvirágtól (Scilla spetana). Ezt az erőteljes növekedésű, széles levelű növényt hazánkból írták le és jelenleg csak a Velencei-hegység egy lösztölgyesében ismert.
A tavasszal nyíló, üde erdőkben előforduló fajoktól több szempontból is jelentősen eltér a száraz gyepekben előforduló őszi csillagvirág (Scilla autumnalis). E mediterrán elterjedésű növény a Földközi-tenger medencéjében megszokott őszi csapadékmaximumot követően, augusztustól októberig nyílik. Hazánkban a Tiszántúl déli részének ürmös szikespusztáin szórványosan – bár néhol igen nagy egyedszámban – és a Balaton-felvidék és a Keleti-Bakony sziklafüves lejtőin, karsztbokorerdeiben fordul elő. Filigrán, arasznyi magas növény. Eleinte tömött, később fellazuló fürtjében 10-30 virág fejlődik. Lepelcimpái 3-5 mm-esek, kékeslilák. 6 porzója sötét kékeslila. 4-15 cm hosszú levelei a virágzás végéhez közeledve kezdenek fejlődni, keskeny-szálasak (kb. 1 mm szélesek), szürkések, félhengeresek.
A nemzetségnek a mediterráneumban több más, igen dekoratív faja is él.
 
Csilla-fajok, balról jobbra: őszi csillagvirág (Prospero elisae), Scilla drunensis, Scilla haemorrhoidalis (Kanári-szigetekről), Scilla vindobonensis és Scilla peruviana
 
 
 
 
 

2016. március 20., vasárnap

A vetővirág előfordulása temetőben

Az elmúlt években Kis-Ázsia és a Balkán-félsziget temetői mellett elkezdtuk a Pannon Ökorégió temetőinek botanikai felmérését is. Utóbbiakban (5 ország több mint ezer temetőjének átvizsgálása után) 104 hazánkban védett növényfaj előfordulását regisztráltuk (lásd az XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián tartott előadásunk összefoglalóját itt (a 43–44. oldalon), illetve ismeretterjesztő cikkünket itt).


Két nappal ezelőtt a Tiszántúl déli részének temetőit vizsgáltuk és egy eddig temetőkben nem észlelt növényritkaság (az apró vetővirág, Sternbergia colchiciflora) erős állományát találtuk.


Tavasszal látható levelei igen jellegzetesek, az ivarérett tövek esetében 4 fejlődik belőlük, laposak, ezüstös-szürkések, némileg a hóvirágéra hasonlítanak, de kissé megcsavarodottak
Ezt a termőhelyet ősszel is látni kell majd! Reményeink szerint hasonló kép fogad majd...

2016. március 17., csütörtök

Az utak és az élővilág

Azt, hogy az utak milyen káros hatással vannak az élővilágra mindenki tudja illetve sejti.
 
A fokozottan védett vidra gyakran lesz az autóforgalom áldozata
Arról azonban kevesebb szó esik, hogy az utak illetve szegélyeik és bevágásaik ugyanakkor élőhelyet is jelentenek egyes élőlényeknek. E témában az Interpress Magazin áprilisi számában fog megjelenni Fekete Réka, Nagy Timea és jómagam szerzőségével 'Az utak és az élővilág' című ismeretterjesztő cikkünk.
 
Addig is kedvcsinálóként álljon itt néhány az elmúlt napokban készült kép:

Keleti zergevirág Temes megyében
Tarka sáfrány Vas megyében
Nyugati csillagvirág Zalában


 

Dolgos népünk győzni fog...

Az ország "fejlődik" és épül. Abban nem vagyok biztos, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy szépül ill. hogy ettől jobban fog működni. Mindenesetre a változás jelei jól érzékelhetőek.
 
 

2016. március 15., kedd

Most érdemes figyelni...

A hazánkban kevéssé kutatott fajok közé tartoznak a Veronica hederifolia rokonségi körébe tartozó, nálunk alig ismert elterjedésű fajok. Most virágoznak és körülbelül még egy hónapig van esély megtalálásukra, azonosításukra. Leggyakoribb közülük a Veronica sublobata (a kép közepén), ritkább előfordulású a V. hederifolia (a kép két szélén). A harmadik faj (V. triloba) adatai mindenképpen feljegyzendők.
 
 
 
Szintén mostanában virágzik a kakasmandikó (Erythronium dens-canis), amelynek specifikus rozsdagombáját (Uromyces erythronii) a botanikusok kevéssé méltatják figyelemre.
 
 
 
Mind a fennt említett veronikák előfordulási adatait, mind a kankósdi-rozsdagomba adatait szívesen fogadjuk az alábbi email-címen:
 
 
 
 
 
 
 
 

2016. március 2., szerda

Az őshonosságról

A közelmúltban megjelent Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszaAtlas Florae Hungariae (Bartha et al. 2015) kapcsán közzétettük, hogy a Kitaibelia-ban egy cikksorozatot indítunk, amelynek célja az Atlasz adatbázisának struktúrájával kompatibilis, dokumentált adatközlés. A Studia Botanica Hungarica című folyóirat Taxonomical and chorological notes című, tavaly indult rovatába szintén szívesen vár adatokat.
 
Felhívásunkkal kapcsolatban több értékes észrevételt kaptunk, amelyeket ezúton is köszönünk. Ezek közül néhány az őshonosság kérdésével foglalkozik. A botanikus levelezőlistán Csiky János vetette fel, hogy a megadott attribútumokon túl fontosnak tartja azt is, hogy az adatközlő jelezze, hogy milyen honossági státust tart a legelfogadhatóbbnak.

Az észrevétel fontosságával teljesen egyetértve, most arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a növényfajok egyes előfordulásai esetében nem egyszerű a honosság következetes megítélése.

 A fajok esetében viszonylag egyszerű és széles körben elfogadott definíciók léteznek az őshonosságra, a Wikipedia-ban például a következőt olvashatjuk:

In biogeography, a species is defined as indigenous to a given region or ecosystem if its presence in that region is the result of only natural process, with no human intervention.”

azaz

A biogeográfiában egy fajt őshonosnak tekintünk egy régióban vagy egy ökoszisztémában, ha jelenléte kizárólag természetes folyamatoknak (és nem emberi beavatkoztásnak) köszönhető.


Őshonosak mindazok a vadon élő szervezetek, amelyek az utolsó két évezred óta a Kárpát-medence természetföldrajzi régiójában - nem behurcolás vagy betelepítés eredményeként - élnek, illetve éltek.”

Az őshonos fajok egyes állományainak (előfordulásainak) honosságát vizsgálva két alapvetően különböző szempont szokott felmerülni:

1.) az adott faj egyedeinek (propagulumainak) eredete;

2.) az adott fajnak otthont adó élőhely természetessége (avagy ember alkotta eredete).

Egyes előfordulások megítélése szempontjából, hol egyik, hol másik szempont kerül előtérbe (vagy mérlegelésre), csak igen ritkán mindkettő. A legtöbb esetben nincs biztos információnk arról, hogy a faj propagulumai milyen módon jutottak az adott helyre. Ritka esetekben előfordul, hogy teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel tudható a szándékos betelepítés [lásd például Somlyay 2007].

Különösen széllel könnyen szállítódó magvakkal/spórákkal rendelkező fajok esetében gyakori, hogy a bizonyosan ember által létrehozott élőhelyeken (például felhagyott kavics-, agyag- és homokbányákban, telepített fenyvesekben) megjelenő állományok adventív besorolást kaptak. Ez történt például a nyári füzértekercs (Spiranthes aestivalis) esetében, amelynél a Synopsis V. kötetében (Soó 1973: 144.) a következőt olvashatjuk: DDt (Nagykanizsa), Kis-A (Győr, adv.). [A faj az előbbi lelőhelyen felhagyott homokbányában, Győr mellett pedig egykori téglagyári anyagnyerő gödörben (Polgár 193) telepedett meg.] A bordapáfrány (Blechnum spicant) telepített fenyvesben megjelenő állománya Csapody (1982: 64.) szerint „Somogyban (Kaposmérő) bizonnyal behurcolt”.
 
Az egyvirágú körtike (Moneses uniflora) esetében még a behurcolás vélelmezett mikéntjére is történik utalás: „Igen sokszor – fenyőmagvakhoz tapadva – ültetett fenyveseinkbe behurcolódik” (Csapody 1982: 178.).
A most kiragadott példákhoz hasonlóakat ritka és kevésbé ritka fajok esetében százszám lehet találni.

Régóta meggyőződésem, hogy „a növények terjedési képességét alulbecsüljük. Ez utóbbit is több tényező okozza: egyrészt a növények szaporító képleteinek (propagulumainak) terjedése nem olyan szembeötlő mint például a madarak repülése, másrészt a szél, a víz és az állatok terjesztő tevékenységét hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni” (Molnár V. 1999).

A sózott utak szegélyein 80-as, 90-es évek óta dokumentált egyes őshonos sótűrő fajok (például: Podospermum canum, Puccinellia distans, Spergularia maritima) terjedése (Schmidt & Király 2016). Az útpadka kaszálása és az úttest sózása egyértelműen hozzájárul e fajok megjelenéséhez. [A növényi terjedés szempontjából is fontosak az út menti gyepsávok, mint ökológiai folyosók (Tikka et al. 2001).] Emellett azonban az sem kizárható (sőt, talán inkább valószínűsíthető), hogy az utakon zajló forgalom e fajok propagulumainak terjedésében is szerepet játszik [A terjedést elősegíthetik a könnyű magvú fajok esetében a járművek által keltett légáramlatok (Ross 1986), illetve a járművekre tapadt sár, ami – különösen fejlett út menti vegetáció esetén – jelentős mennyiségű magot tartalmazhat (Clifford 1959)]. Mindezek ellenére, az Atlaszban a három faj valamennyi hazai előfordulása honos besorolást nyert (pp.: 86., 317., 128.).
 
Közönséges szikipozdor előfordulása útpadkán a Déli-Bakonyban
 
Így történt a kérészpáfrány (Anogramma leptophylla) esetében is, amelynél az élőhely (egy dózerút bevágása) egyértelműen ember alkotta, de a spórák akár természetes úton is odajuthattak. Nincs kétségem afelől, hogy egyes harasztok (például gímpáfrány – Asplenium scolopendrium) spórái természetes úton (a szél révén) jutnak el például rakott kőfalakra, alföldi kutakba, de arról sem, hogy ezek az ember által létrehozott, mesterséges objektumok nélkül nem tudnának megjelenni például az Alföld közepén.
 
Aranyos fodorka előfordulása kútban ...

... és rakott kőfalon
 
Persze önmagában az a tény, hogy a spórák természetes úton (szelek szárnyán) érkeznek még mindig nem garancia arra, hogy az előfordulás őshonos legyen. A struccpáfrányt országszerte ültetik kertekbe, temetőkbe és nem kizárt, hogy részben ezek leszármazottai az ország különböző részein felbukkant kis állományok. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a Felső-Tisza vidéken megjelenő, a Tisza által a Kárpátokból leszállított rizómákból kihajló példányok terjedése „természetes”-nek tekinthető.

Hogyan ítéljük meg az apró kőtörőfű (Saxifraga tridactylites) Nagyalföld közepén, vasúti töltés kőzúzalékán talál előfordulás őshonosságát? Az adott faj a táj természetes élőhelyein nincs jelen, az élőhely nyilvánvalóan ember alkotta – tehát az előfordulás nagy valószínűséggel adventív. Ugyanezen az élőhelyen már nehezebb a nyúlánk gombafű (Androsace elongata) vagy még inkább a Veronica triloba honosságáról állást foglalni…
 

A már korábban részletesen átkutatott lelőhelyeken megtalált növények őshonossága kissé mindig gyanús. A siroki „Nyírjes” és a keleméri „Mohosok” tőzegmohás lápjainak növényzetét, flóráját számos kutató vizsgálta és senki nem találkozott rajtuk a kereklevelű harmatfűvel (Drosera rotundifolia). E fajt Keleméren a 80-as években találták meg, Sirokon pedig 1996-ban észlelték először. Hasonló a helyzet a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos) 1994-ben felfedezett siroki előfordulásával is. Az szinte teljesen bizonyos, hogy a korábbi kutatások idején ezek az avatott szemek számára „feltűnő” fajok még nem éltek e területeken.

A többek között Boros Ádám és Zólyomi Bálint által is kutatott keleméri lápokon az 1980-as évekig senki nem észlelte a kereklevelű harmatfüvet
 
A tőzegáfonyát először 1994-ben észlelték a siroki lápon
 
A példaként felhozott fajok esetében az Atlaszban szereplő előfordulások őshonos besorolásúként szerepel, de van példa az ellenkezőjére is.
 
Keleti bazsarózsa Bekecsen, a háttérben a tokaji Kopasz-heggyel (Sramkó Gábor felvétele)
 
Az új, „váratlan” előfordulások esetében érezhető bizonyos kételkedés az előfordulások spontaneitásával kapcsolatban. A keleti bazsarózsa (Paeonia tenuifolia) kis állományát Molnár & Türke (2007) találták meg Bekecs mellett és a következőket írták: „Mivel ritka, de kedvelt dísznövényről van szó, a bekecsi populációnál felmerülhet a kivadulás lehetősége.” Az állomány az Atlasz-ban bizonytalan őshonosságúként szerepel, annak ellenére, hogy

1.) a faj korábbi hazai (tolnai) előfordulásáról herbáriumi példány is tanúskodik (BP Com. Tolna, ad. Szt. Lőrincz, leg. Kiss I. 1878);

2.) Amint Molnár& Türke (2007) megállapították, a „hegyen a katonai térképek tanúsága szerint az elmúlt 250 évben nem volt tanya, kert, s erre utaló terepi nyomok sincsenek”


A keleti bazsarózsa bekecsi lelőhelye a Google Maps légifotóján és a II. Katonai Felmérés térképén
 
3.) Bár a fajt dísznövényként is ismert, Molnár & Türke  (2007) arról számoltak be, hogyBekecsen a falu utcáin és a temetőben sem találtuk a faj kultivált egyedeit”. Emellett a hazánkban dísznövényként kultivált állományok kivétel nélkül teltvirágúak (azaz negyvennél több színes lepellevéllel rendelkeznek);

4.) Az élőhelyként szolgáló gyepfoltban 84 edényes növényfaj került elő, közülük számos faj (Adonis vernalis, Echium maculatum, Phlomis tuberosa, Ranunculus illyricus, Scorzonera austriaca, Sisymbrium polymorhum, Trinia ramosissima, Vinca herbacea, Viola ambigua) előfordulása utal a gyep „eredetiségére”.

5.) „A növény tartós túlélő-képességét bizonyítja, hogy a tövek a gyepben elszórva találhatóak és sikeresen termést tudnak érlelni” Molnár& Türke  (2007)

6.) A lelőhelytől néhány kilométer távolságban más sztyeppreliktumok (például Aster oleifolius, Astragalus excapus, Astragalus dasyanthus, Taraxacum serotinum) fordulnak elő.

Végezetül még egy speciális terület: a temetőkben előforduló fajok spontaneitásának kérdése. Az elmúlt években végzett vizsgálataink során azt tapasztaltuk, hogy a Pannon ökorégió temetőiben száznál több hazánkban védett növényfaj fordul elő. Egyes kevéssé feltűnő fajok (például őszi füzértekercs –Spiranthes spiralis) vagy a nagyközönség számára kevéssé dekoratív fajok (például Janka-tarsóka – Thlaspi jankae) esetében a szándékos ültetés, telepítés kevéssé valószínű. Az olyan kereskedelmi forgalomban is kapható, közkedvelt, dekoratív fajok esetében, mint a keleti zergevirág (Doronicum orientale) a temetői előfordulások minden bizonnyal ültetettek. De a helyzet megítélése sokkal nehezebb a törpemandula (Amygdalus nana), tavaszi hérics (Adonis vernalis), hóvirág (Galanthus nivalis), tavaszi csillagvirág taxonok (Scilla bifolia agg.), apró nőszirom (Iris pumila) esetében, amelyeknél úgy véljük, hogy telepített tövek és honos állományok is megtalálhatók temetőkben. Ezek státusa legfeljebb egyedi mérlegelés alapján dönthető el.

A Janka-tarsóka temetőkben történő szándékos ültetése valószínűtlennek tűnik, de magjainak fűnyíróval történő behurcolása nem lehetetlen...

Irodalom

Bartha D., Király G., Schmidt D., Tiborcz V., Barina Z., Csiky J., Jakab G., Lesku B., Schmotzer A., Vidéki R., Vojtkó A., Zólyomi Sz. (szerk.) (2015): Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza. – Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron, 329 pp.
Clifford H. T. (1959): Seed dispersal by motor vehicles. – Journal of Ecology 47(2): 311-315.
Molnár Cs. & Türke I. J. (2007): Paeonia tenuifolia L. a Hegyalján. – Flora Pannonica 5: 196–197.
Molnár Cs., Baros Z., Pintér I., Türke I. J., Molnár V. A., & Sramkó G. (2008). Remote, inland occurrence of the oceanic Anogramma leptophylla (L.) Link (Pteridaceae: Taenitidoideae) in Hungary. – American Fern Journal 98: 128–138.
Molnár V. A. (1999): Bevezetés Magyarország florisztikai növényföldrajzába. In: Farkas S. (szerk.): Magyarország védett növényei. – Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp.: 43–52.
Polgár S. (1937):Új talaj befüvesedésének érdekes esete. – Botanikai Közlemények 34: 15-26.
Ross S. M. (1986): Vegetation change on highway verges in south-east Scotland. – Journal of Biogeography 13: 109–117.
Schmidt D. & Király G. (2016): A gyorsforgalmi úthálózat szerepe egyes növényfajok terjedésében Magyarországon. – Előadások és poszterek összefoglalói. XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében nemzetközi konferencia. Budapest, 2016. február 12–14. pp.: 108–109.
Somlyay L. (2007): A Ferula sadleriana Ledeb. "újabb" hazai lelőhelye. – Kitaibelia 12 : 106–107.
Soó R. (1973): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve V. – Akadémiai Kiadó, Budapest.
Tikka P. M., Högmander H. & Koski P. S. (2001): Road and railway verges serve as dispersal corridors for grassland plants. – Landscape ecology 16(7): 659–666.