2016. augusztus 25., csütörtök

A színes békaszőlő visszatért!

A színes békaszőlő (Potamogeton coloratus) az egyik legritkább és legveszélyeztetettebb hínárfaj Európában. Elterjedési területe pontosan nem ismert, valószínűleg áreájának nagy része földrészünkre esik, de a legtöbb régióban kipusztult fajként tartják számon vagy nagyon megritkult. Hazánkban mintegy húsz lelőhelyen került elő, de a 20. század utolsó évtizedeiben nem volt ismert aktuális előfordulása. Tápanyagokban szegény (oligotróf), jelentős mésztertalmú, tiszta, többnyire áramló vizek lakója, rokonaitól eltérően néha nedves iszapon is megjelenik. Amint azt Boros Ádám (1937) észrevette: „a hévizek gyakori kísérője… előszeretettel keresi a temperáltabb hőfokú vizeket”.Legtöbb hazai előfordulása a Dunántúlról (a Tapolcai-medencében és a Bakonyalján) vált ismertté. Számos lelőhelye karsztforrások kifolyóiban (Tapolca, Raposka, Tapolcafő, Pétfürdő, Tata) volt ismert. (A faj hazai elterjedését Bauer (2006) cikke foglalja össze.) 1962-től kezdődően a Bakonyi Bauxitbányák Vállalat Halimba, Nyirád, Szőc, Kislőd és néhány más település határában „aktív vízvédelemmel” kezdett el bauxitot kitermelni. Ez azt jelentette, hogy a bányaművelés megkezdése előtt fúrt vagy erre a célra épített függőleges aknákban elhelyezett búvárszivattyúkkal emelték ki a vizet, így a helyi vízszint csökkenését érték el és a bányászatot vízmentes körülmények között végezhették. Emiatt a karsztvízszint a területen drasztikusan lecsökkent a karsztforrások elapadtak, az általuk fenntartott életközösségek átalakultak, fajaik többsége eltűnt. 1989-ben a bauxitbányászat hanyatlásával megszűnt a karsztvíz kiemelése, ám ezt követően még közel másfél évtizedbe telt míg a karsztforrások ismét megindultak. Ezt követően Mesterházy Attila a Vindornyai-medencében és a Bakonyalján, Vidéki Róbert valamint Bauer Norbert a Tapolcai-medencében fedezték fel újra a színes békaszőlő korábbi állományait. Arra nézve hogy miként vészelte át a faj a számára kedvezőtlen mintegy három évtizedes időszakot cseh kutatók tanulmánya ad választ. Kaplan és munkatársai (2014) arról számoltak be, hogy a Csehországban utoljára 1977-ben észlelt fajnak 2004-től kezdődően sikerrel állítottak helyre egy korábbi állományát és hoztak létre egy újat a talajban megtalálható tartós magbank segítségével. Idén tavasszal Mészáros András kalauzolt el Pétfürdő belterületére, ahová szintén visszatértek a karsztforrások és ahol András több érdekes fajt (Samolus valerandi, Carex paniculata, Veronica scardica) észlelt. A környéken már Kitaibel Pál is gyűjtötte növényünket, majd Boros Ádám is megtalálta 1950-ben „melegforrás vizében, az uszoda (strandfürdő) elhanyagolt medencéjében”. Mára a természet ismét kezdi visszahódítani az egykori uszodát, a medence alján források fakadnak, benne halak úszkálnak… És a környező csatornák két pontján Lukács Balázs Andrással és Mészáros Andrással megtaláltuk a színes békaszőlőt is. A tegnapi napon Mészáros Andrással a Tapolcai-medencében a két már ismert (Vidéki Róbert és Bauer Norbert által újrafelfedezett) állományon kívül még egyet találtunk Lesencetomaj közvetlen közelében, útmenti árok áramló vizében.
 
A színes békaszőlő visszatért!
 
 
Sekély, tápanyagokban szegény, jelentős mésztartalmú, tiszta, áramló vizek lakója
 
Röviden kihegyezett csúcsú, gyakran megpirosodó, tojásdad, középen vagy alsó felükben legszélesebb levelei pergamenszerű tapintásúak, áttetszők, recézett erűek
 
Forrásmunkák

Bauer N. (2006): A Potamogeton coloratus Hornem. Magyarországon. – Flora Pannonica 4: 111-119.

Boros Á. (1937): A magyarországi hévizek felsőbbrendű növényzete. – Botanikai Közlemények 34: 85–118.

Kaplan Z., Šumberová K., Formanová I. & Ducháček M. (2014): Re-establishment of an extinct population of the endangered aquatic plant Potamogeton coloratus. – Aquatic Botany 119: 91–99.

Mesterházy A. (2006): „A therma-k hű kísérője”. In: Ujhelyi P. & Molnár V. A. (szerk.): Élővilág Enciklopédia II. – Kossuth Kiadó, Budapest. P.: 147.

2016. augusztus 24., szerda

Fülemüleszittyó gubacsa

A gubacs (Cecidium) növényi szövetekben, valamely más élő szervezet tevékenységének hatására létrejövő rendellenes sejtszaporulat vagy sejtméret-növekedés. A gubacsképző szervezetek igen különbözőek, fiatal, fejlődő növényi szövetekben baktériumok, gombák, fonalférgek, rovarok és atkák egyaránt indukálhatnak gubacsképződést. Bár gubacsokról hallva az embereknek általában fásszárúak (elsősorban tölgyfák) gubacsai jutnak az eszükbe, de lágyszárúak esetében is sokféle gubacs ismeretes. (Korábban itt a blogban már írtam a lápi csalánon észlelt gubacsszúnyog által indukált gubacsról.) Jóval gyakrabban észlelhetjük a fülemüleszittyón (Juncus articulatus) Livia juncii nevű poloska gubacsait.
 
 
 
Ez a rovar olyan mértékben megváltoztatja a szittyó hajtásainak megjelenését, hogy akár azokat más fajnak is gondolhatnánk
 

2016. augusztus 22., hétfő

"Háztáji" növények

Néhány évvel ezelőtt szülővárosomban, a belső körgyűrű építése során új útszegélyek és járdaszigetek kerültek kialakításra. Itt találta meg Schiffer Sándor a vetővirág (Sternbergia colchiciflora) sok ezer példányt jelentős állományát. A faj valószínűleg az építkezés során idehozott talajjal kerülhetett ide. Idén egy kb. 2 méter átmérőjű gyepes járdaszigeten (A) is tucatnyi példánya virít (B), ahol tavaly még nem észleltem. Lehetséges, hogy 10-15 méteres távolságból hangyakenyeres magjai (C) miatt hangyák hurcolták magukkal erre kis gyepfoltra. De az is, hogy már tavaly is jelen volt, csupán nem vettem észre… Utóbbi feltevést támasztja alá, hogy ugyanezen a járdaszigeten tavasszal tömeges volt a selymes boglárka (Ranunculus illyricus) (D), amely éppúgy érkezhetett az építkezés során talajjal.
És mindez mindössze 80 lépésnyire szüleim házától…


Persze bármilyen növényről vetítettem képet otthon, édesapám mindig mondta, hogy olyan van lennt a balatonalmádi telken is. Nos ezévben figyeltem fel ott a kenderlevelű zilizre, amelynek a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza című kötetben nem szerepel előfordulása a Balaton-felvidékről. 
 

 

2016. augusztus 18., csütörtök

Felföldy Lajos (1920–2016)

96 éves korában elhunyt Felföldy Lajos, a 20. századi magyar botanika és hidrobiológia kiemelkedő jelentőségű alakja. Szakmai életútjának részletes méltatása terveink szerint a Kitaibelia folyóirat jövő évi első számában (Felföldy Lajos emlékszám) fog megjelenni. Jelen bejegyzésben igyekszem röviden felvázolni életét és felelevenítem néhány Vele kapcsolatos emlékemet.
Móron született 1920-ban. A természet gyermekkorától érdekelte, korán kezdett rovarokat és növényeket gyűjteni, de egyetemi tanulmányainak kezdetén még zoológusnak készült. Végül a debreceni Tudományegyetem Növénytani Tanszéken kezdett önálló kutatásokat, a Nagyerdő fatörzsein és ágain élő zuzmó- és mohaközösségeket vizsgálta (Felföldy 1941). A városi levegő hatása az epiphyton-zuzmóvegetációra Debrecenben című cikke (Felföldy 1942a) a világon másodikként dokumentálta a légszennyezésnek a zuzmókra gyakorolt hatását. Ezekben a korai években gyomnövény-közösségek 'szociológiai' vizsgálatával is foglalkozott (Felföldy 1942b, 1947a, 1947b). A második bécsi döntés után követte Soó Rezsőt a kolozsvári Tudományegyetemre és ott is szerzett doktori fokozatot. (Fél évvel doktorátusának megszerzése után Soó (1943: 140.) „legtehetségesebb, legambiciózusabb és saját dolgozataiban legeredetibb tanítványaim egyike”-ként jellemezte).
Debrecenbe történt – a történelem alakulása által előidézett – kényszerű visszatérését követően jelentette meg a Növényszociológia című tankönyvet (ez a mű részben Soó előadásain alapul és kiadása tulajdonképpen a tanítvány és mester között kialakult kisebb konfliktusnak köszönhető).
Magyarországra történt visszatérését követően az akadémia tihanyi biológiai kutatóintézetében (a „csiborpatkolóban”) dolgozott. A Tihanyi-félszigeten és a Balaton-felvidéken foglalkozott vegetáció-tanulmányokkal (Felföldy 1943, Kovács & Felföldy 1958, 1960), és bryológiával (Felföldy & Iharos 1947, Felföldy & Tóth 1956, Boros et al. 1958) is, de érdeklődése egyre inkább növényélettani témák (vízforgalom, szárazságtűrés, fotoszintézis, növényi produkció, cellulózbontás, növényi kataláz) irányába fordult (Felföldy 1952, 1956a, 1956b, 1960a, 1960b, Felföldy et al. 1956, Tóth & Felföldy 1954).
Ekkortájt foglalkozott kariológiával is (Felföldy 1947b, 1947c, Felföldy & Felföldy 1950), éppen akkoriban amikor hazánkban a liszenkoizmusnak megfelelően tagadták a kromoszómák és a gének létezését, azokat a nyugati reakcionista tudomány alaptalan dogmáinak beállítva. Lajos bácsi jóízűen mesélte, hogy budapesti „látogatói” is voltak Tihanyban, akik felhívták a figyelmét, hogy jobban tenné, ha nem a nem létező kromoszómákat számolgatná, hanem inkább ivartalan hibridek előállításán fáradozna. (Az „elvtársakat” nem zavarta az éleslátásban az, hogy a kromoszómák mikroszkópban láthatók voltak hiszen Liszenkó akadémikus írásai világosan leírták, hogy nem léteznek. Ennél sokkal fontosabb volt a növényi vegetatív hibridek előállítása, ami senkinek nem sikerült, de Micsurin tanaiból tudták, hogy azoknak „létezniük kell…”).
A tihanyi években munkatársaival többek között kidolgozta egysejtű algák tömeges és axénikus termesztésének technológiáját (F. Kalkó & Felföldy 1959, Felföldy 1962a, 1962b, 1964, Felföldy et al. 1964, Felföldy & Uherkovich 1965). Ezután a VITUKI-hoz (Vízügyi Tudományos Kutatóintézet) került. Saját elmondása alapján akkoriban a hidrobiológiának átfogó, magyar nyelvű forrása nem volt, ezért a nemzetközi szakirodalomban történt elmélyülést követően megírta a tudományterület mai napig is alapvető, A vizek környezettana címet viselő magyar nyelvű könyvét (Felföldy 1981). Emellett életre hívta és szerkesztette a Vízügyi Hidrobiológia sorozatot és ebben megírta a hazai cianobaktériumok, a zöldalgák Desmidiales rendje és a zöldalgák Phytomonadina csoportja valamint a hínárnövények határozóit (Felföldy 1972, 1981, 1985, 1990). Szakmai igényességét és esztétikai érzéket egyaránt jól illusztrálják ezek a kötetek, amelyekről kevesen tudják, hogy azoknak nyomdakész kéziratait önmaga állította elő mechanikus írógéppel (!).
Nyugdíjba vonulása után visszatért a botanikához, herbarizált és bejárt a Növénytár Herbarium Carpato-Pannonicum gyűjteményébe és az anyagot revideálta és vármegyék szerint rendezte. Munkáját később az ELTE Füvészkertjének herbáriumában folytatta.
1995 táján, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában ismerkedtem meg Vele. Az ezt követő években néhányszor volt szerencsém eljutni Vele terepre. Különösen emlékezetesek számomra a soproni, bátorligeti és nyirádi terepi sásismereti kurzusok (ezzel kapcsolatban lásd még: a Sás-határozó címet viselő Kitaibelia-számot) valamint a Bodrogközben eltöltött napok. Ezeken a kirándulásokon tucatnyi (akkoriban) fiatal botanikus csüngött Lajos bácsi szavain, esténként pedig – nem ritkán vörösbor mellett – hallottunk Tőle kalandos életútjáról, a régi debreceni és tihanyi évekről, különösen Soó Rezsőhöz fűződő kapcsolatáról. E történetek közül nem egy megjelent (Felföldy 2000), és a világhálón is olvasható (különösen ajánlom a 76. oldaltól kezdődő részeket). (Megjegyzem: Lajos bácsi olyan hatással volt ránk, hogy az Általa annyira kedvelt, de a mi nemzedékünk által már alig ismert Paskievics-tarokk szabályait is megtanultuk. Ennek köszönhetően volt szerencsém tarokkozni is Lajos bácsival. Majdnem el is fogta egy XXI-esemet…)
Legendásan öntörvényű ember volt, nehezen lehetett rávenni, hogy hivatalos tudományos (akadémiai) eseményeken részt vegyen, de arra például könnyen ráállt, hogy közös kirándulást tegyünk a Szigetközbe és próbáljuk megtalálni a kúszó zellert. Amikor 1998-ban megtaláltuk a magyar látonyát és ezt elmondtuk Neki, hamarosan megérkezett Debrecenbe, és Vidéki Róberttel kalauzoltuk a pocsaji lelőhelyre. Szerencsére Robi akkor néhány örökbecsű képet is készített Róla, amelyek közül egyet itt közreadok. E képen is látható Lajos bácsi arcán az az őszinte öröm és lelkesedés, amellyel a növények és a herbáriumi gyűjtés eltöltötték.
Felföldy Lajos 1998-ban Pocsajon, az „újrafelfedezett”  magyar látonya lelőhelyén (Vidéki Róbert felvétele)

Egyéniségének legjellegzetesebb vonásaiként - szakmai sokoldalúsága, eredetisége és kreativitása mellett -, karakán, szókimondó karakterére és a magyar szakmai nyelv iránt érzett harcos kiállására emlékszem leginkább.
Ui. jelen bejegyzés megírását jelentős mértékben inspirálta az egyik Tőle kapott levél búcsúzása:
  
Idézett irodalom

Boros Á. – Felföldy L. – Vajda L. (1958): A Tihanyi-félsziget mohaflórája. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 25: 293-302.

Dévai I. – Felföldy L. – Wittner I. – Plósz S. (1988): Detection of phosphine: new aspects of the phosphorus cycle in the hydrosphere. – Nature 333: 343–345.

F. Kalkó Zs. - Felföldy L. (1959): Notes on the method for preparing bacteria-free cultures of green algae by ultra-violet irradiation. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 26: 343-347.

Felföldy L. (1941): A debreceni Nagyerdő epiphyta vegetációja. – Acta Geobotanica Hungarica 4(1): 35-73.

Felföldy L. (1942a): A városi levegő hatása az epiphyton-zuzmóvegetációra Debrecenben . – Acta Geobotanica Hungarica 4(2): 332-349. +1 tábla.

Felföldy L. (1942b): Szociológiai vizsgálatok a pannóniai flóraterület gyomvegetációján. – Acta Geobotanica Hungarica 5: 87–140.

Felföldy L. (1943): Vegetáció tanulmányok a Tihanyi félsziget északi partvonalán. – A Magyar Biológiai Kutatóintézet Munkái 15: 42-74.Felföldy L. (1947a): Növényszociológiai és oikológiai vizsgálatok nyírségi akácosban. – Étude phytosociologique et écologique d’une forêt de robiniers dans les environs de Nyírség, en Hongrie. – Erdészeti kísérletek 47(1–4): 59-86.

Felföldy L. (1947b): Soziologisch-cytogeographische Untersuchungen über die pannonische Ruderalvegetation. Archiva Biologica Hungarica – Magyar Biológiai Kutatóintézet Munkái 17: 104-130.

Felföldy L. (1947c): Néhány hazai fűfajta természetes polyploid alakja. – Kisérletügyi közlemények 47–49(1): 11-16.

Felföldy L. (1952): Kísérleti eredmények a növények szárazságtűrésével kapcsolatban A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai és Agrártudományi Osztályának közleményei 3(3-4): 463-474.

Felföldy L. (1956a): Összefüggés a növények vízforgalom típusa és gázcserenyílásaik mozgásának napi ritmusa közt. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 24: 289-295.

Felföldy L. (1956b): Összehasonlító élettani kísérletek növények transpirációja és vízmegtartó képessége közt. – Botanikai közlemények 46(3-4): 179-187.

Felföldy L. (1960a): Apparent photosynthesis of Potamogeton perfoliatus L. in different depths of Lake Balaton. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 27: 201-208.

Felföldy L. (1960b): Comparative studies on photosynthesis in different Scenedesmus strains. – Acta botanica Hungarica 6(1-2): 1-13.

Felföldy L. (1962): Further experiments with algal cultures for determining some properties of water of Lake Balaton. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 29: 85-93.

Felföldy L. (1964): Experiments to select strains for algal mass culture. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 31: 177-184.

Felföldy L. (1972): A kékalgák (Cyanophyta) kishatározója. – Felföldy L. (ed.): Vízügyi Hidrobiológia 1. VIZDOK, Budapest, 256 pp.

Felföldy L. (1981). A vizek környezettana. Mezőgazdasági Kiadó.

Felföldy L. (1985): A zöldalgák Phytomonadina csoportjának kishatározója. – In: Felföldy L. (ed.): Vízügyi Hidrobiológia 14, VIZDOK, Budapest, 162 pp.

Felföldy L. (1990): Hínárhatározó. – Felföldy L. (ed.): Vízügyi Hidrobiológia 14. VIZDOK, Budapest, 144 pp.

Felföldy L. – Iharos A. (1947): A mohaszövetkezetek és a Tardigrada-fauna közti összefüggés a Tihanyi-félsziget északi partvonalán – Borbásia 7(1-10): 31–38.

Felföldy L. – Petricskó M. - F. Kalkó Zs. (1956): Az anyagcsere szerepe a napraforgó sziklevél vízforgalmának kialakításában. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 24: 323-333.

Felföldy L. – Szabó E. - Tóth L. (1964): Kétköbméteres algatermesztő berendezés Tihanyban –. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 31: 185-222.

Felföldy L. – Tóth L. (1956): Fontinalis antipyretica és F. hypnoides a Balatonban. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 24: 335–344.

Felföldy L. – Uherkovich G. (1965): Cultivation of the green algal strain 5618. Scenedesmus obtusiusculus in artificial sea water. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 32: 255-264. +1 tábla.

Felföldy L. J. M. & Felföldy M. M. (1950): Comparative study on the physiology of natural polyploids. I. The influence of various hydrogen ionconcentrations upon the growth and productivity of Puccinellia distans 2n–42, and P. limosa 2n–28. – Annales Instituti Biologiae Pervestigandae Hungarici 19: 123-133.

Kovács M. – Felföldy L. (1958): Vegetáció-tanulmányok az aszófői Séd mentén.. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 1958. 25: 137-163.

Kovács M. & Felföldy L. (1960): Vegetáció-tanulmányok a Pécsely-patak mentén. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 27: 75-83.

Soó R. (1943): Megjegyzések Felföldy L. Növényszociológiájához. – Scripta Botanica Musei Transsilvanici 2: 138–140.

Tóth L. & Felföldy L. (1954): Ozmotikus érték meghatározása új plazmometrikus módszerrel. – Annales Instituti Biologici (Tihany) Hungaricae Academiae Scientiarum 23: 199-207.


2016. augusztus 17., szerda

Pótlások a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához

Megjelent a Pótlások a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához című tervezett (és korábban beharangozott) cikksorozat I. része a Kitaibelia című folyóiratban.

Közleményünk célja a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza térképeinek kiegészítése, főként aktuális előfordulási adatokkal. Összesen 297 edényes taxon előfordulási adatait közöljük az ország egész területéről, mintegy 247 flóratérképezési negyedkvadrátból. Az adatok között a ritkább taxonok (például Armoracia macrocarpa (Waldst. et Kit.) Kit. ex Baumg., Samolus valerandi L., Epipactis voethii Robatsch) mellett országosan elterjedt, de többékevésbé adathiányos fajok (például Ranunculus ficaria L., Viola kitaibeliana Roem. et Schult., Gagea villosa (M. Bieb.) Duby), illetve adventív fajok (például Cymbalaria muralis G. Gaertn., B. Mey. et Scherb., Potentilla indica (Andrews) Focke, Tragus racemosus (L.) All.) esetében is közöljük az atlasz térképeihez képest újnak bizonyuló lelőhelyeket.

A teljes cikk letölthető innen.

A sorozat folytatása következik az idei 2. számban.



2016. augusztus 16., kedd

Megjelent online a KITAIBELIA legújabb száma


A Kitaibelia című botanikai-természetvédelmi folyóiratunk idei első száma szabadon hozzáférhető a lap honlapján. A 166 oldal terjedelmű füzettel – amelyben 11 lektorált közlemény, valamint apró közlemények és könyvismertetések kaptak helyet – az idén 80 esztendős Almádi Lászlót köszöntjük.
Kitaibelia 21. évfolyamának 1. számának tartalma:
                                                            
BÓDIS Judit, DANCZA István, GÁL Lajos, ÓVÁRI Miklós, SAMU Zoltán & SZALÓKY Ildikó: Almádi László 80 éves / Salutation of Professor László Almádi on his 80th birthday (DOI: 10.17542/kit.21.3)
TAKÁCS Attila, NAGY Timea, SRAMKÓ Gábor, LOVAS-KISS Ádám, SÜVEGES Kristóf, LUKÁCS Balázs András, FEKETE Réka, LÖKI Viktor, MALATINSZKY Ákos, E. VOJTKÓ Anna, KOSCSÓ János, PFLIEGLER Walter Péter, NÓTÁRI Krisztina & MOLNÁR V. Attila: Pótlások a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához I. / Contributions to the Atlas Florae Hungariae I. (DOI: 10.17542/kit.21.101)
B-BÉRES Viktória, NAGY-LÁSZLÓ Zsolt, T-KRASZNAI Enikő, STENGER-KOVÁCS Csilla, BARRETO Sára, KISS Gábor, BUCZKÓ Krisztina & ABONYI András: A 2015-ös év algája szavazás jelöltjei / The Algae of the Year 2015 – Candidates of the election (DOI: 10.17542/21.148)
KUN Róbert, VADÁSZ Csaba, MÁTÉ András, KÁLMÁN Nikoletta, BODOR Ádám, CSATHÓ András István, MOLNÁR Csaba, SCHMIDT Dávid, ÓVÁRI Mikós, MOLNÁR V. Attila, MOLNÁR Attila, TIHANYI Gábor, GULYÁS Gergely: Apró közlemények / Short communications (DOI: 10.17542/21.159)

Ezúton is köszönjük a kötet szerzőinek, szakmai és nyelvi lektorainak munkáját!
Az idei évfolyam második számába még várjuk a kéziratokat szeptember 30-áig a kitaibelia@unideb.hu címen.
 

Takács Attila & Molnár V. Attila
szerkesztők